A NAV adóellenőrzését követően, vagy azzal párhuzamosan gyakran indul büntetőeljárás a NAV feljelentése alapján. Az adózó jogainak teljeskörű kihasználása, adóellenőrzés során megtett nyilatkozat megfelelő tartalommal történő megtétele kihatással lehet az adózó képviselőjével szemben indítandó büntetőeljárásra, a büntetőeljárás irányára is. Az adójogi és büntetőjogi szaktudással rendelkező ügyvéd párhuzamosan tud védekezni - akár az adóhatóság határozatával szemben indított közigazgatási perben- az adóhatóság megállapításaival szemben, és ugyan a büntetőbíróságot nem köti a más eljárásban hozott határozat, az adóeljárásban hozott határozat sikeres megtámadását a büntetőeljárásban is a javunkra fordíthatjuk a büntetőjogi felelelősségre vonás elkerülése érdekében.
A honlap különböző formákban kéri Önt, hogy adja meg elérhetőségeit és esetlegesen egyéb adatait, továbbá a honlap tartalmazza a közvetlen e-mail küldésének lehetőségét, ez pedig lehetővé teszi az Ön különböző fokú azonosítását. Ön az adatok megadásával hozzájárulását adja az adatok összegyűjtéséhez, kezeléséhez és feldolgozásához a szolgáltatások nyújtásának – beleértve az ügyfél-szolgáltatásokat, valamint a marketing célokat is – elősegítése érdekében.
A személyes adatok közé tartoznak - többek között - az elérhetőségek és minden olyan adat, amely az Ön azonosítását lehetővé teszik. A honlapon a személyes adatok gyűjtése a személyes adatokat tartalmazó e-mail küldésén keresztül valósulhat meg.
Az ügyvédi iroda kizárólag annyi ideig tárolja és kezeli adatait, ameddig üzleti szempontból és/vagy az Önnel fennálló megbízási jogviszony alapján az indokolt, illetve ameddig azt jogszabály előírja. A személyes adatai védelme érdekében az iroda - összhangban az európai adatvédelmi joggal - olyan eljárási és technikai eszközöket, illetve rendszert alkalmaz, amelyek megfelelnek a jelenlegi adatvédelmi szabályoknak.
Cookie-k (Sütik) A sütik feladatainformációkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerülnek/kerülhetnek pl. online kártyás fizetés igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket megkönnyítik a weboldal használatát minőségi felhasználói élményt biztosítanak A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-kEzen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a drtat.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)A drtat.hu alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
KapcsolatAmennyiben az adatai felhasználásával kapcsolatban bármilyen kérdése felmerülne, szeretné megtekinteni, hogy milyen személyes adatokat tartok Önről nyilván, az adatkezelés jogszerűségét kifogásolja, az Önről nyilvántartott adatok javításra, kiegészítésre szorulnak, vagy szeretné töröltetni azok egészét vagy egy részét, jelezze az info@drtat.hu e-mail címen.