Költségvetési csalás miatt indult ügyekben gyakran előfordul, hogy a hatóságok a feltételezett költségvetési csalás mellett automatikusan pénzmosás miatt is meggyanúsítják a terheltet.

Ugyanakkor költségvetési csalás esetén a cégek közötti utalás, majd a készpénz bankszámláról történő felvétele nem jelenti egyúttal a pénzmosás megvalósulását is.
Áfa adónemre elkövetett költségvetési csalás esetén gyakran fordul elő a következő metódus: a cégek között fiktív számlák alapján történnek átutalások, adott esetben keresztülfuttatva egy cégláncolaton, majd a számla összege készpénzben felvételre kerül, és a pénz nagyobb része visszakerül a számla befogadójához.
A védőügyvéd számára ezekben az ügyekben fontos kérdés, hogy a pénzmosás törvényi feltételei valóban fennállnak-e.
Ez azért kiemelten fontos, mert a pénzmosás gyanúja jelentősen súlyosbíthatja az ügyet. Hatással lehet arra, hogy a hatóság milyen súlyú bűncselekményként kezeli az eljárást. A költségvetési csalás melletti pénzmosás így hatással lehet a letartóztatásra és a céges számlák zárolására is.
Sokan úgy gondolják, hogy minden „gyanús” pénzmozgás pénzmosás. A törvény azonban ennél szigorúbb feltételeket ír elő.
A pénzmosás úgynevezett járulékos bűncselekmény. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy kell hozzá egy másik, már megvalósult bűncselekmény, amelyből a pénz vagy vagyon származik.
Amikor egy cég fiktív számlákat használ fel az adófizetési kötelezettsége csökkentésére, akkor maga a feltételezett költségvetési csalás nem a pénz átutalásával válik befejezetté, hanem akkor, amikor a valótlan tartalmú számlákat tartalmazó adóbevallást benyújtják.
Amennyiben tehát a pénz átutalása és készpénzes visszajuttatása még azelőtt történik, hogy a fiktív számlákat az adóbevallásban felhasználnák, akkor a feltételezett költségvetési csalás még nem befejezett. Márpedig a pénzmosás csak befejezett alapbűncselekményhez kapcsolódhat.
Ez azért lényeges, mert a pénzmozgás jellemzően az adóbevallás benyújtása, a fiktív számlák felhasználása, így jogtalan vagyoni előny realizálása előtt történik. Így amikor a pénzmozgások megtörténnek, nincs olyan „bűnös eredetű pénz”, amelyre a pénzmosást meg lehetne valósítani.
A gazdasági büntetőeljárások jelentős részében a hatóságok hasonló történeti tényállást állítanak fel. A gyanú szerint a cégek között számlázási láncolat működött, a pénzt átutalták, majd készpénzben felvették és részben visszajuttatták a számlabefogadóhoz.
A nyomozó hatóság ezt sokszor pénzmosásként értékeli.
Amellett, hogy a pénzmozgások idején még nem valósul meg a költségvetési csalás, így nincs bűnös eredetű pénz, fontos szempont, hogy a saját pénz tisztára mosását csak úgy lehet elkövetni, ha a pénzmozgások célja a vagyon bűnös eredetének elfedése, leplezése.
Azonban ezekben a költségvetési csalás miatt indult ügyekben a pénzmozgások valójában nem önálló pénzmosási cselekmények, hanem magának a feltételezett költségvetési csalásnak az elkövetési módjához tartoznak.
Másképpen fogalmazva: a pénzmozgás nem azért történik, hogy elrejtsék a bűncselekményből származó pénzt, hanem azért, hogy a számlák mögött valós gazdasági esemény látszatát keltsék. Ilyenkor tehát a pénzmozgás nem egy már megszerzett „bűnös pénz” tisztára mosását szolgálja, hanem a feltételezett költségvetési csalás megvalósításának része.
A Kúria gyakorlata szerint a pénzmosásnak az alapcselekménytől térben, időben és tartalmában is elkülönülő önálló magatartásnak kell lennie. Ha ez nem teljesül, a pénzmosás minősítése komoly vitatható pont lehet.
Amennyiben valóban megvalósul pénzmosási cselekmény a költségvetési csalás befejezése után, a másik fontos kérdés az elkövetési érték meghatározása.
A hatóságok sok esetben a számlák teljes bruttó összegét a pénzmosás körébe vonják, mivel ez a pénz, ami „mozog”. Azonban ilyen ügyekben legfeljebb a jogosulatlanul levonásba helyezett áfaösszeg tekinthető a bűncselekményből származó vagyonnak.
A büntetőügyvéd feladata így az is, hogy minden esetben részletesen elemezze, hogy a hatóság helyesen határozta-e meg az állítólagos bűnös vagyon körét.
Egy megfelelően felépített védekezés során vizsgálni kell, hogy pontosan mikor valósult meg az állított alapbűncselekmény; mikor történt a pénzmozgás; mi volt annak tényleges célja; és elkülönül-e a pénzmozgás magától a költségvetési csalástól.
Gazdasági bűncselekmények miatt indult eljárásokban már a nyomozás korai szakasza is döntő jelentőségű lehet. A gyanúsítás, a vagyon zár alá vétele, a céges iratok lefoglalása vagy a bankszámlák zárolása olyan helyzetet teremthet, amely hosszú időre meghatározza a vállalkozás működését.
Összegzés
A pénzmozgás önmagában még nem jelent automatikusan pénzmosást. A költségvetési csalás miatt indult büntetőügyekben különösen fontos annak vizsgálata, hogy a költségvetési csalás mikor vált befejezetté; létezett-e már bűncselekményből származó vagyon; és fennállt-e valódi eredetleplezési cél.
Fontos, hogy az érintett vállalkozó vagy gazdasági társaság minél korábban forduljon büntetőügyvédhez. Egy időben benyújtott észrevétel vagy szakmailag jól felépített védekezés akár az egész ügy minősítésére is hatással lehet.
A honlap különböző formákban kéri Önt, hogy adja meg elérhetőségeit és esetlegesen egyéb adatait, továbbá a honlap tartalmazza a közvetlen e-mail küldésének lehetőségét, ez pedig lehetővé teszi az Ön különböző fokú azonosítását. Ön az adatok megadásával hozzájárulását adja az adatok összegyűjtéséhez, kezeléséhez és feldolgozásához a szolgáltatások nyújtásának – beleértve az ügyfél-szolgáltatásokat, valamint a marketing célokat is – elősegítése érdekében.
A személyes adatok közé tartoznak - többek között - az elérhetőségek és minden olyan adat, amely az Ön azonosítását lehetővé teszik. A honlapon a személyes adatok gyűjtése a személyes adatokat tartalmazó e-mail küldésén keresztül valósulhat meg.
Az ügyvédi iroda kizárólag annyi ideig tárolja és kezeli adatait, ameddig üzleti szempontból és/vagy az Önnel fennálló megbízási jogviszony alapján az indokolt, illetve ameddig azt jogszabály előírja. A személyes adatai védelme érdekében az iroda - összhangban az európai adatvédelmi joggal - olyan eljárási és technikai eszközöket, illetve rendszert alkalmaz, amelyek megfelelnek a jelenlegi adatvédelmi szabályoknak.
Cookie-k (Sütik) A sütik feladatainformációkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerülnek/kerülhetnek pl. online kártyás fizetés igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket megkönnyítik a weboldal használatát minőségi felhasználói élményt biztosítanak A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-kEzen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a drtat.hu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)A drtat.hu alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
KapcsolatAmennyiben az adatai felhasználásával kapcsolatban bármilyen kérdése felmerülne, szeretné megtekinteni, hogy milyen személyes adatokat tartok Önről nyilván, az adatkezelés jogszerűségét kifogásolja, az Önről nyilvántartott adatok javításra, kiegészítésre szorulnak, vagy szeretné töröltetni azok egészét vagy egy részét, jelezze az info@drtat.hu e-mail címen.